XLII. Te vagy még mostan is szivemnek

Te vagy még mostan is szivemnek

Gyönyöre, fénye, bánata.

Légy árulóvá, hűtelenné:

Szeretni foglak mindörökké;

Neved lesz ajkam végső sóhaja.

Te vagy, bár tőled messze estem,

Még most is mindenütt velem.

E hű sziv kellő közepén

Élsz és ragyogsz a régi fényben

S én áldalak hüségesen.

Nem kérdem, ülsz-e diadalt még

Más férfi, más szivek felett,

Légy boldog, ünnepelt, imádott!

Hadd tűrjem én az árvaságot,

Üdvtől, örömtől számüzött legyek.

Feledj el és szeress akárkit;

Vádolni nem foglak soha.

Csak megsiratlak, eltemetlek,

De soha, soha sem feledlek!...

Neved lesz ajkam végső sóhaja.