XLIV. AH, MIT KINZOD ÉN SZIVEMET...

Ah, mit kinzod én szivemet,

Mikor nem vagy állandó,

Sebeséted bús lelkemet,

Ki csak hozzád hajlandó?!

De nincs haszna szerelmének,

Nincs szünete gyötrelmének,

Engeszteljed,

Ne engedjed,

Szegény legyek romlandó.

Majd megepeszt, mind el is veszt

Szivemnek nagy fájdalma,

Szépségedért, hivségedért

Nincsen semmi nyugalma;

Nem kétséges, szerelmedért

Meg is halni, személyedért,

De nincs haszna,

Ennyi kinja,

Nincsen semmi jutalma.

Ámbár szeretsz, ámbár megvetsz,

De én mégis szeretlek;

Hogy ha gyülölsz, ha meg is ölsz,

Mind egyarányt szeretlek.

Nem változom hivségemben.

Nincs álnokság én szivemben,

Ha nem élek,

Mégsem félek,

Soha el sem felejtlek.

Dicsekedjék én szerelmem,

S legyen példa mindennek,

Az ki légyen, versfejekben

Vagyon neve szegénynek:

Nem is kiván igy szeretni,

Nem is akar gyülöltetni.

Mégis bánjad

És sajnáljad

Illy gyötrelmét szivének.

Emlékezzél mégis arrúl,

Az ki hiven szeretett,

Érdemedért és nevedért

Mindeneket megvetett;

Vedd bé nevit kegyelmedben,

Ámbár maga nincs kedvedben,

El is higyed,

Ne is véljed,

Hogy mást soha szeretett.