XLIV. Emléked, mint virág a könyvben

Emléked, mint virág a könyvben,

Veszíti színét, illatát.

Gyakorlom szívem’ a közönyben,

Egykedvüen gondolva rád.

Idő, távolság áll közöttünk,

Mit sóhajtunk egymás után!

Én azt hiszem, most összejönnünk

Nekünk még jobban fájna tán.

S ha olvasnám, hogy férjhe’ mentél,

Most, túl az élet tavaszán,

Vagy, a mi rosszabb tréfa ennél,

A síré lettél, drága lány:

Mint a kinek van nevelése,

Siratnálak szokás szerint;

S aztán, más nő szemébe nézve,

A régivé lennék megint!