XLVI LÉGY ÉS HANGYA

Itt vagy élet, új tavasz

Oh soká mulass velünk!

Bár amaz rút tél helyett

Csak te volnál! E világ

Tégedet mint áldana!

A légy, mikoron a hangya mellette megyen el,

Így donoga, és kérdé a szorgalmatos állatot:

Hová mégy féreg? Hallod? Hogyne hallanám,

Dologra megyek, a hangya felele csendesen,

S kivált, ha majdan a rövid tavaszt meleg

Nyár váltja fel, mint mások, én is a jövő

Télre eledelt magamnak akarok gyűjteni.

Paraszt paraszt munkával vesztegeti magát,

Én, mond kevélyen a légy, úr s király vagyok

Szabadon megyek a nagy asztalokhoz, mellyeken

Friss étkek, édes s ritka csemegék állanak.

Mi vagy te, hozzám képest.

E goromba szó

A hangya epéjét megfakasztá (e kicsiny

Állatnak is van epéje), s szóla: Szemtelen!

Ha úr s király vagy, mért vernek az inasok; s ide

Oda mint bolondot hajt s csapdos még gyermek is.

Én békességben élek télen is, melly reád

Fagyot hoz, s döglesz. A légy erre nem tudott

Szólani. Hát mit mond a dologtalan címer?

A mástól szerzett birtokokkal kérkedő?