XLVI. ZSOLTÁR

Az Isten az mi reménségünk,

Midőn reánk tör ellenségünk,

Minden háborúságinkban

Megtart erős hatalmában.

Azért az mi szívünk nem félne,

Ha az egész föld megrendőlne,

És az hegyek az tengernek

Közepibe bédőlnének.

Ha az tenger szörnyen zúgna is,

Minden víz fölzavarodnék is,

És ha az sebes szélvésszel

Az hegyek hányatnak széjjel,

Az szép folyóvíz mindazáltal

Az ő szép tiszta folyásával

Az Istennek szent városát

Megvigasztalná hajlékát.

Mert közepén lakik az Isten,

Azértan romlása nem leszen,

Semmi énségben nem ejti

Az Isten jókor megmenti.

Az pogán népek dúlnak-fúlnak,

Nagy sok országok föltámadnak,

De az ő haragos szava

Mind ez földet elolvasztja.

De az Isten minden időben

Mivelünk vagyon ínségünkben,

Jákob Istene ótalmunk,

Az Zebaoth mi hadnagyunk.

Jertek, lássátok ez nagy Úrnak

Csuda dolgait hatalmának,

Ki mind ez föld kerekségét

Elpusztítja ékességét.

Ez földön széjjel nagy hadakat

Ő megcsendeszít háborúkat,

Ívet, kopjákot megrontat,

Társzekereket fölgyújtat,

Így szólván: mindnyájan halljátok,

Hogy én erős Istentek vagyok,

És hogy birodalmom vagyon

Minden népen ez világon.

Summa szerint ez erős Isten

Velünk vagyon minden helyeken,

Az Jákobnak nagy Istene

Dolgainknak segedelme.