XVII. Más. Melyet szerzett, midőn maga közel való víre miatt szenvedett elviselh...

Vérembűl származott, jaj, halálos mérgem,

Vérem miatt újul óránkint ínségem,

Vérem oka, hogy fogy az én egészségem,

Mert miatta megunt, ki volt reménségem.

Átkozott órába fogant fajtalanság,

Szomorúságomra született gonoszság,

Vérével fertezést kívánó ocsmányság,

Vére veszedelmén tomboló gyilkosság.

Oka kínjaimnak, sőt halálomnak is,

Miatta nőtt rajtam ez fájdalmas kilís,

Óránkint mérget nyel szomorú lelkem is,

Mert sérti szívemet ez öldöklő tövis.

Bizony megkönyvezne, ki sebeit látná,

Méltó gyötrelmimet, mint én, úgy tudhatná,

Tenger gondolatimot által láthatná,

Sok sóhajtásimot ha megszámlálhatná.

Reméntelen éltem kétséggel határos,

Mind költöm, mind fektemnek ez már siralmas,

Mirígyes sebektől szívem oly fájdalmas,

Meggyógyulhatatlan nyavalyám halálos.

Akár ülök, járok, kínjaim nem szűnnek,

Akár mit míveljek, azok nem kímílnek,

Bánatim tüzei szívembe nem hűlnek,

Szüntelen ostromló gondolatim nőnek.

Szívvesztő mirígyim óránkint újulnak,

Sok siralmas okok újabb lángot fúnak

Szomorú szívemre, s épen földig nyomnak,

Öröm sem reménség bennem nem újulnak.

Nincs már orvosága sebesült szívemnek,

Mert nincs csendessége háború elmémnek,

Nincs vígasztalója szomorú éltemnek

Csak az halál vethet véget gyötrelmemnek.