XXI. ÁLDOTT VAGYOK, ÉN REMÉNNYEM...

Áldott vagyok, én reménnyem,

Nem kétséges szerelmed!

Tapasztalom és megvallom,

Kegyes hozzám kegyelmed.

Most már élek s nem félek,

Kegyes lélek, szemléllek,

Te vagy igaz szerelmem!

Midőn látlak, már ohajtlak,

Szivemben ég tiszta tüz,

Két hiv szemed kész rabodat

Rabszijadra üz és füz;

Mert már öszvekötözve,

Szolgád szive, szegődve,

Égtül van elrendelve.

Ámbár érted megepedek,

Ezt örömest szenvedem;

Ámbár érted porrá leszek,

Ez halálom’ örvendem -,

Szeretni, szenvedni,

Kinlódni s meghalni,

Te éretted életem.

Dühösködjék bár az fatum,

Szerencsétlenné tehet:

De hogy hitetlenné tégyen,

Tőle soha nem lehet;

Illy szépért, édessért,

Kegyessért, kedvessért,

Virtus föllyebb nem mehet.

Elhitessed s meg ne vessed,

Hogy én hóltig óhajtlak,

Hiv szivemben s kebelemben

Béveszlek és szoritlak,

Árnyékomban s hóltomban,

Hamvamban és poromban

Szeretlek és imádlak.