XXI. ZSOLTÁR

Örvendez, Uram, az királ

Az te nagy hatalmadban

És szabadításodban,

És vigad nagy buzgósággal,

Hogy őt megsegítéd,

Ínségből kimentéd.

Úgy viseled néki gondját,

Hogy azmit tőled kérend,

Mindeneket megnyerend.

Mihelt fölnyitja ő száját,

Alég szól egy igét,

Már hallod kérését.

Előbb, hogynem könyörgene,

Meghallgatod, meglátod,

Irgalmaddal megáldod.

És föltéssz az ő fejére

Sárarany koronát,

Mint királyi pompát.

Azt kéri vala tetőled,

Hogy csak valamennyire

Hosszabbóljon élete:

De ő életét terjeszted

Nagy sok esztendőkre,

Sőt örök időkre.

Őt fölvőd nagy dicsőségre

Az te segedelmeddel,

Örök idvösségeddel.

Ez nagy királyi fölségre

Tőled emelteték,

És ékesíteték.

Szereted őt minden jókkal,

És te szent áldomásod

Örökké néki nyújtod,

Örvendetes vígságokkal

Őt gyönyörködteted,

Színedre nézeted.

Ez király mindenkor bízik

Csak az ő Istenében,

És nem fél veszéliben.

Az magasságosnak nyugszik

Irgalmasságában,

És megmarad abban.

Kezeddel megleled őket,

Azkik reád támadnak,

Bosszúságodra járnak.

És az te gyűlölőidet

Kezeidből senki

Soha ki nem menti.

Mint az hév tüzes kemence,

Haragod környülvészi

És őket mind ellepi.

Haragos orcádnak színe

Őket megemészti

Mint az láng, elnyeli.

Mindennemű gyümölcseket

Hirtelen te elvesztöd,

És az földről eltörlöd.

Magvokat, csemétéjeket

Nékik megátkozod,

Nép közül kiirtod.

Mert gonoszra igyekeztek,

Szándékoztak ellened,

Hogy bosszontsanak téged.

Gonosz tanácsot végeztek,

De hogy véghez menjen,

Erejekben nincsen.

Mert minden ellenségidet

Erőssen megkergeted,

És őket elszélleszted.

Megvonszod íved idegét,

Nyilad, mint az tárgyra,

Lövöd orcájokra.

Azért, Uram, már támadj föl,

Mutasd meg hatalmadat,

Lássuk erős voltodat.

Hogy dicsőséges erődről

Vígan énekeljünk,

És benned örvendjünk.