XXII. ISTEN HOZZÁD! SZIVEM...

Isten hozzád! szivem

Mert tőled távozik,

Zokog s kinoz, hivem,

Hogy érted lángozik;

Mert az nélkül köll lennem,

Kit hóltig köll szeretnem:

Ez a legnagyobb kin,

Szivem már nem enyim.

Engedd, had csókoljam

Szép s kegyes kezedet,

Lássad (Szánjad), mint folytatom

Zálogúl könyvemet;

Igaz, s hozzád hiv szivvel

Ki szeret gyötrelemmel,

Vedd én végső csókom’!

Mert már meg köll válnom.

Kényes óráidban

Rólam emlékezzél;

Ha látsz árnyékomban,

Ki szeretett, nem él:

Akkor magad isméred,

Hitetlennek nevezed,

De már késő lészen, -

Midőn sírban lészen.

(vagy) tészen.