XXII KUTYA ÉS FARKAS

Egy éh s behorpadt oldalú farkas kövér

Kutyát talált történetből elő, kivel,

Nyájas köszöntése után, így beszélgete:

Látom barátom, hogy jól elhíztál, s alig

Férsz már bőrödben, én pedig sovány vagyok,

Jóllehet erővel felhaladlak tégedet.

A kutya viszontag: illy fényes színű, s sima

Szörű te is lehetnél. Hogyhogy? kérdezi

A farkas: Úgy, ha szolgálnál, és érdemet

Tennél. Minémű érdemet teszesz tehát?

Vigyázok, és házát uramnak őrizem;

Ha vagy kicsiny zajt hallok is, nagy jelt adok;

Bűnösre, bűntelenre morgom mérgemet;

Valóban ez nem sok; de bezzeg sok nekem

Erdőn, mezőn fel és alá bolyongani,

Fagyat, hevet szenvedni, s hányszor hasztalan!

Hát légyen eszed, és a kemény élet helyett

Válassz puhábbat; hagyd el a vadon s üres

Ligeteket, és egy jó födél alatt maradj

Kényedre. Imhol! én bennem látod való

Képét szerencsés sorsodnak. Nosza jer, s kövess.

Amint menének, a kutyának megkopott

Nyakán az öszvetört kemény bőrön szeme

Fennakadt: csudálkozik, bámúl, nem szól soká.

Elvégre kérdi, honnan van az, és mit jelent?

Semmit. Ne titkold, kérlek a dolgot. Tehát

Megmondom: én mérges vagyok, s azért egész

Nap láncra kötve tart gazdám; csak alkonyon

Enged szabadságot, mint íme! mostan is.

Mind semmi; mert jó asztalom vagyon, velős

Csontok, tudom, már várnak. “És a lánc.” Igen.

Maradj magadnak nemtelen szívű kutya!