XXIII. ÁMBÁR VADNAK SOK IRIGYIM...

Ámbár vadnak sok irigyim,

Érted ezer ellenségim,

De azokat contemnálom,

S az hol lehet, confundálom:

Jobb, legyenek irigyink,

Mintsem szánakodóink.

Mindenképpen agyarkodnak,

Mint az kigyók, követ fújnak,

Egy szivünkbül kettő légyen,

És szerelmünk véget végyen, -

Mind azon munkálkodnak:

De héjában fundálnak.

A kőszál erős s állandó,

Sok szél s vész közt nem hajlandó,

Tudjuk már mink szerelmünket,

Nagy hitünket, hívségünket,

Ez hóltig maradandó:

Nincs mibennünk mulandó.

Dévajság az, mint késértnek,

Hizelkednek, és mást értnek,

Obligálják mindeneket,

S majd kipökik ők sziveket,

Hogy hálóban keritnek,

S azután kinevetnek.

Éljünk azért egy hivségben,

Próbált hivem! egy szivünkben;

Ne gondoljunk mindezekkel,

Rózsát szedjünk tövisekkel,

Csak bizzunk Istenünkben, -

Meg is áld ő mindenben.