XXIV. Úton

Robogva száguld a vonat előre,

De vágyam egyre visszavon.

Ah, úgy szeretnék kebledhez simulni

És csüngni édes ajkadon!...

Hegyet, folyót, sok várost ér a mozdony,

A tájék más lesz, elmarad;

De én nem látok mást, csak a te kedves,

Zöld ablakos kis házadat.

A kék hegyek, napfényes, halmos erdők

Bizalmasan néznek reám,

Mintha te járnál ottan és susognád,

»Soha se hagylak el Gyulám!«

Kiszállok régi, kedves városomban

És járok benne szerteszét;

De mintha ott is látnám szép szemednek

Bizalmas, hű tekintetét.

S álmimba’ rám hajolsz, megcsókol ajkad

S én suttogom szerelmesen:

Szeress, légy hű! ne hagyjuk el mi egymást.

Ne váljunk el mi, kedvesem!