XXIX. Bimbónak társa harmat, gyönge szellő!

Bimbónak társa harmat, gyönge szellő!

Kelyhébe nem süt még a nap:

De rózsa lesz belőle, nyár is eljő

S rá tarka lepkék szállanak.

S a rózsát elfogják szerelmi vágyak...

Menj férjhez! Rózsa vagy, kinyilt virág vagy!

Dalai már nem zengnek a tavasznak;

Virági, nézd, hogy’ hullanak.

Ifjúkorod szép volt, örömbe’ gazdag,

Ne érd pártában a nyarat.

Menj férjhez! és légy boldog; én megáldlak!

Menj férjhez! Rózsa vagy, kinyilt virág vagy!

Igaz! te mindig engemet szerettél

S én is nagyon szerettelek.

Mit ér, mit ér, enyém ha nem lehettél!

Elváltunk s mindegyik feledt.

Óh, csak feledj s ne érezz semmi vádat!

Menj férjhez! Rózsa vagy, kinyilt virág vagy!

Nem küldelek rideg zárdába téged,

Mint Hamlet szép Ophéliát.

Menj férjhez s légy anyává, erre kérlek,

Hadd éljen a világ tovább!

S vele a küzdelem s százféle bánat...

Menj férjhez! Rózsa vagy, kinyilt virág vagy!

Minek várnál?... oly gyorsan száll az óra,

S az ifjuság oly hervatag.

Szeressünk hát pillangó-, rózsa-módra,

A kit lehet, a kit szabad!

Virághullását meg ne érd a nyárnak,

Menj férjhez! Rózsa vagy, kinyilt virág vagy!