XXV. ÉDES KINCSEM, KELL NEVETNEM...

Édes kincsem, kell nevetnem,

Reménséged hogy van bennem,

Hogy részt végy én lángomban,

Ne szeress, mert csak héjában!

Bátor táplál az reménség,

Tanúld meg, mit tesz a kétség,

Midőn ha öröm helyett

Látsz lehetetlenséget.

Ne szeress, én azt javaslom,

Mert előttem csak árnyék s álom,

Melly tovább nálam nem lehet,

Csak még az napfény rá mehet.

Mások előtt téged intlek,

Azért is én nem nevezlek,

Igy mutatván hivségem’,

Mondok most s mindenkor: nem!