XXV. Más. Szemfényvesztő versekre való replica.

Valamint Sismunda kedves Quisdardusát

Szerette igazán, sohol annak mását

Nem lelte, úgy én is szeretlek, de lássad,

Mert engem nem kívánsz, hanem más látását.

Keserves halálnál esik nehezebben

Tőled távul létem, szívemet szüntelen

Gyötri, de szívedet, tudom bizony ebben,

Nem bántja miattam, hogy úgy szeress engem.

Az melynek szemeit úgy kivánod látni,

Hiszem, az jó Istent meg fogod útálni,

Ha ilyen hívedet miatta megunni

Nem szántad, hát más is mit tud reménleni.

Tudom e versed is nem énreám esik,

Így az bolondokat szép szóval hitetik,

Hiszem, szabadságot el nem rekesztetik,

Egymás szerelmébe szabad élnünk holtig.

Szerencse elmédet mint függőbe tartja,

Addig még az Isten életemet nyújtja,

Akkor is, kit szeretsz, te néked ne adja,

És nem néked birik, mért kapdossz hát rajta.

Árvaságra ügyed, úgy tudom, nem jutott,

Hogy özvegye lehess, szívesen kívánod,

Igaz hitvesednek hogy halálát várod,

Isten tudja, kinek mennyi időt adott.

És hogy részesülni kívánsz szerelmembe,

Bizony másra cílyozz szóddal e versedbe,

Mert te azt jól tudod, hogy az én szívembe

Benn voltál, és voltam hozzád nagy hűségbe.

Én várlak szívesen, én édes violám,

Nem az kit óhajtasz, noha nem érted rám,

Hogy feljön csillagod, nem bánom, fényljék bár,

De még könyves szemmel emlékezel rólam.

Az Isten szándékát kívánom meg áldja,

Mindennek, néked is, mint szíved kivánja,

Tudod, életembe azt ő meg nem adja,

Kész vagyok meghalni, ha Isten akarja.

Vígasztald azután, az kit szíved kíván,

Édesem, de tudom megemlékezel rám,

És sokszor megsiratsz, s könyvezel ohajtván,

S mondod, oh, Úristen, hű társom hol van?

Ha másak személye néked nem kellene,

Úgy hiszem, hogy szíved fogytig híven élne,

Megmásulhatatlan hűségel szeretne,

De nem lehet, mert már mondottál ellene.