XXVI. Egy levelére

Ifjú koromnak számitod be

Daczos heveskedésemet;

S azt írod, kész vagy megbocsátni,

Hiszen majd okosabb leszek.

Lehet, galambom, csakhogy akkor

Nem foglak többé félteni.

S nem lesznek már okos szivemnek

Nagy vágyai, reményei.

És visszagondolván a multra,

Majd főmet rázom csöndesen:

Csupa bolondság! Óh, de mégis

Egyetlen üdv a szerelem!

Szivem, szerelmem, ifjuságom!

Lángolj, csapongj idestova.

Mert édes ifjunak maradni,

S nem okosodni meg soha!