XXVII. VAN-E VALAKI ÉLTÉBEN...

Van-e valaki, éltében, szivében

Ki nem szeretett?

Szerelemnek hevétül s tüzétül

Ki nem gerjedett?

Nincsen olly méltóság,

Nincs oly hatalmasság,

Kit Amor

Tőrben nem ejtett.

Incselkedik tegzével s tőrivel

Az vak Cupido,

Ólálkodik, kit sértsen s megejtsen,

Sziveket kinzó;

Mind addig késérget,

Még szivet megejthet,

Rabbá tött

Álnok hóditó.

Vagyok én is titkossan, kinossan

Ennek szolgája,

Kit gyilkossan meggyötört, öszvetört

Sok praktikája;

Olly szivre vezérlett,

Ki már is rabbá tett

Megkötött,

Vagyok praedája.

Szenvedném is, ha vólna jutalma,

Ennek sérelmét;

Ha lehetnék kedvében, szivében,

Halálos sebét;

Ámbár nem gyógyúlna,

S mindenkor újúlna,

S nem múlna,

Gyilkos gyötrelmét.

Tudod, Isten! nem élni s úgy élni

Melly nagy kin légyen,

Remény nélkül szenvedni, úgy türni

Bár isten legyen:

Melly kegyetlen kin az,

Azért hogy ki igaz,

Igaz az

Halált szenvedjen.

Eztet tudod én szivem, melly régen,

Kiért kesergem;

Életemet szentöltem, föltettem,

Illy nagy hivségem!

Szánd szegényt, mert el-ég,

Tudod azt, igaz ég!

S lészen vég

Szegény éltében.

Érted azért ha estem, s elestem

Amor tőriben,

Példát ezzel miveltem, követtem,

Mások szivében;

Ha érted elestem,

Azzal nem vétettem,

Bár tettem,

Szegtem

Sebet szivemben.

Minthogy nehéz dolgod is, nékem is,

Türjük csendessen;

Tudod az irigység ellenség, nagy inség

Az szeretetben;

Megáld igy az Isten,

Ha két szivet egyben

Mértékben,

Lát hüségessen.