XXVIII. INGYEN AZÉRT KINLÓDNI...

Ingyen azért kinlódni,

Kitül köll távúl lenni,

Ritkán megudvarolni,

Lehet titkon szemlélni,

Kedvét soha nem élni.

Ugy van nékem is sorsom, -

Tüz, viz közt vagyon dolgom,

Bár eleget titkolom,

Meg nem változtathatom,

Tudom ez lesz koporsóm.

Isten! engedj nem élnem,

Átkozott szó: reménlnem,

Mi haszna csak szemlélnem,

Véle soha nem lennem,

Még félve is beszélnem.

Sorsod néked is nehéz,

Meg van kötve sziv és kéz,

Sok szem reánk vigyáz s néz,

Fémlik arany helyett réz,

Másé már az lépes méz.

Bálványképet imádni

S az igazat elhadni,

Nehéz másra akadni,

Édes viznek fakadni,

Hol szokott kiszáradni.

Az ez, az, kit kesergek,

Kiért égek s epedek,

Hogy én ott nem lehetek,

Vele nem végezhetek,

Kedvemre nem élhetek.

Lassú viz partot mosni

Szokott s titkon törődni, (gyötrődni)

A nád széltül ingadni

S az által erősödni,

Méregbül is méz lenni.

Kétségem azért még nincs,

Enyim lesz még az az kincs,

Kin van nagy zár és bilincs,

Lesz szivem hozzá kilincs,

Csak sziv- s szemmel hiven ints.