XXX. Más. Nótája: Forog az szerencse, mit...

Világi sok búba, sértegető gondba

Mi a legkeservesebb,

Kit emészt betegség, fájdalmas nagy ínség,

Vagy vesztegeti sok seb,

Óránkint halálát, várja kimúlását,

Ahhoz lévén közelebb.

Halálhoz hasonló, sokszor felölmuló,

Rabságbéli gyötrelem,

Ki szabadulását, sem vígasztalását,

Nem lévén segedelem,

Immár nem várhatja, könyves szemmel látya,

Hogy dolga veszedelem.

Sokszori kárvallás, keserves pusztulás,

Az ki szíveket gyötör,

Vagyonbul néncsenre, ki jut e veszélyre,

Hidd el, hogy nagy, éles tőr,

Emésztő gondokkal, reméntelen sorssal

Az szerencse reátör.

Vétkei miatt ha valakit halálra

Üldöznek, mely fájdalmas,

Retteg, nem nyughatik, elméje hányatik,

Minden dolga unalmas,

Egy álma sincs csendes, dolga veszedelmes,

Bús élete siralmas.

De sok, ki majd meghal, oly orvosra talál,

Hogy élete megmarad,

Sokszor szegínységbül, sanyarú ínségbül

Véletlen kincse árad,

Sok nehéz rabságbul, halál kapujábul

Életre vígan virrad.

Sok vétkét megbánván, életét jobítván

Nyér kegyelmet fejének,

Rettegési múlván ismég megújulván

Nyugodalma szívének

Megtér, s elfelejti, búját sem említi,

Örül szerencséjének.

Azért keservesebb, nincsen gyötrelmesebb

Világon az hű szívnek

Állhatatlanságnál, s máson kapó társnál

Gyötrelmesb az elmének,

Ahol bosszúságal, háladatlansággal

Fizetnek az hűségnek.

Orvoslást az ellen, akármeddig éljen

Már soha nem remélhet,

Naprul napra újul, bánatja tüze gyúl,

Csendes órát nem érhet,

Rettegve jár és kél, még árnyéktul is fél,

Nyugodalma nem lehet.

Hűségtelenségbe, s hozzá keménségbe

Ha egyszer kedves társát

Találja véletlen, ohajtja szüntelen

Hű szíve megcsalását,

Hogy kínnal hálálja, mézére mérgét adja,

Siratja megunását.

Hát én szegíny lélek, hogy ne keseregjek,

Kinek nagy részem ebben,

Igaz hűségemért, hű szeretetemért

Juték olyan veszélyben,

Mert újul naponkint bánatom, s óránkint

Lánggal bágyad szívemben.

Nem egyszer, de sokszor csapdos ez nagy ostor,

Az ki szenvedhetetlen,

Szörnyűk én fájdalmim, sűrők könnyhullásim,

Károm megtérhetetlen,

Hűségemért jajjal, holtig való bajjal

Fizet ez hűségtelen.

Sok rút rosszabbakért, rossz alávalókért

Cseréli hűségemet,

Éppen megvetette, szívébűl kiűzte

Tökéletes szívemet,

Meg sem esik szíve, nem tér hozzám kedve

Látván sok gyötrelmimet.

Mert akárhol legyek, akármit szemléljek,

hull az könyv szemeimbül,

Akármit műveljek, üljek avagy keljek,

Ki nem szakad elmémbül,

Hogy úgy porba ejtett, vagyok kivettetett

Édes egyem szívébűl.

De hiszem, az Isten meg szán végre engem,

Kiveszen e világbul,

Hamar megvígasztal, boldog halál által

Kisegít kínjaimbul,

Beköti sebemet, gyógyítja lelkemet

Csak az ő jóvoltábul.