XXXI. ZSOLTÁR

Könyörög Dávid megszabadításért az Saul ellen.

Uram, én csak tebenned bíztam,

Őrizz meg kegyessen,

Ne essem szégyenben,

Igazságodban fordulj hozzám,

És tarts meg jóvoltodból,

Ments ki nyavalyáimból.

Hajtsd énhozzám, Uram, füledet,

Óh, én üdvösségem,

Siess, tarts meg engem!

Mutasd meg nagy erősségedet,

Légy én erős kőváram,

Kiben bátran lakhassam.

Te vagy kősziklám, erősségem,

Szent nevedért kérlek,

Vezérelj, hogy éljek,

Szabadíts ki az tőrből engem,

Mellyet énnékem vetnek,

Mert megtartómnak hiszlek.

Kezedben ajánlom lelkemet,

Mert nagy ínségemben

Megtartál, Úr Isten,

Azoktúl megvonszom szívemet,

Azkik élnek hívságban,

És csak bízom Uramban.

Örvendezök nagy vigasságban,

Vigadok szívemben

Irgalmadra nézvén,

Ha megtekintesz nyavalyámban,

Szívemet megesmered,

Sérelmit megenyhíted.

Nem ejtesz engemet kezekben

Én ellenségimnek,

Kik engem gyűlölnek,

Sőt minden ellenségim ellen

Utat adsz lábaimnak,

Hogy meg ne akadjanak.

Nagy szükség nyomorgat engemet,

Kiben elbágyadtam,

Kegyelmezz meg, Uram,

Az én orcám elrepedezett,

Lelkem elvajudt, elholt,

Az én hasam meghijolt.

Elfogyok keserűségemben,

Életem rövidöl,

Sérelmem majd megöl,

Ez nagy méltatlan büntetésen

Én szívem elszakadott,

Minden csontom megbomlott.

Minden én ellenségim között

Gyaláznak szomszédim,

Félnek esmerőim,

Kik midőn látnak az ház előtt,

Félretérnek előlem,

Nem jőnek szembe velem.

Énrólam elfeledkeztenek,

Mint egy holt emberről,

Csúfolnak veszettől.

Mint egy törött edént, elvetnek,

Hallom, hogy szidalmoznak,

Nékem félelmet hoznak.

Mert tanácsot tartnak énrólam,

Végezést végeznek,

Hogy elveszessenek.

De te vagy az én bizodalmam,

És megvigasztalsz engem,

Én kegyelmes Istenem.

Kezedben vagyon én életem,

Ellenségim ellen

Tarts meg kegyelmessen.

Ne adj azok kezében engem,

Azkik szörnyen gyűlölnek

És szüntelen kergetnek.

Világosítsd orcádat rajtam,

És szolgáddal tégy jól

Te nagy irgalmadból,

Hogy soha meg ne csúfoltassam,

Mert tehozzád kiáltok,

Tőled ótalmat várok.

Szégyenítsd meg az gonoszakat,

Rontsd meg szándékokban,

Hánd az koporsóban,

Kik az istenes jámborokat

Nevetik és csúfolják,

És szörnyen rágalmazzák.

Fölötte nagy az te jóvoltod

Kit tartasz híveknek,

Azkik téged félnek,

És nagy az te irgalmasságod,

Mellyet azok jól látnak,

Azkik tebenned bíznak.

Tenálad azokat elrejted,

Megőrzöd kegyessen,

Az kevélyek ellen,

Hajlékodban őket bévészed,

Hogy az kegyetlen nyelvek

Öket meg ne sérthessék.

Dicsőség adassék az Úrnak,

Ki tart ótalmában,

Mint egy szép városban,

Kinek erős bástyái vadnak,

Hogy azki abban lakik,

Senkitől nem bántatik.

Félelmes futásomban mondék:

Tőled elvetettél,

Rám nem nézsz szemeddel,

De tenálad kegyelmet lölék,

Meghallád könyörgésem,

És megadád kérésem.

Szeressétek az Urat, szentek,

Ki megtart híveket,

Büntet kevélyeket,

Hát jó reménségben legyetek,

Higgyétek szívetekben,

Megvigasztal az Isten.