XXXIII. ÉRTED, ÉRTED, MÁR ÉRETTED...

Érted, érted, már éretted

Ah, mennyit köll szenvednem!

Erőszakkal, sok kinokkal

Titkossan köll gyötrődnöm;

Midőn kinoz s halált okoz,

Mosolyognom s nevetnem,

Szivlángomnak, bánatomnak

Szikráját is ejtenem.

Minap, tudod, nem tagadod,

Vóltam mint ösméretlen,

Úgy szolgáltam, udvaroltam,

Véle vóltam kintelen,

Tetszettettem jó kedvemet,

Ámbár vóltam kedvetlen:

De ellemben te is éltél

Fortélyoddal, kegyetlen!

Observáltam miként égtek

Reád tüzei szemeknek,

Mint harczoltak affectusi

Érted ezer sziveknek;

Hivségemet nem sebhették

Mint nyilai ezeknek,

Gondolván, hogy csak próbái

Lesznek ezek szivednek.

Már föltettem s megesküdtem,

Többet igy nem szeretlek,

Hogy sem lárva, inkább árva

Lészek, igy nem szenvedek.

Mások lessék, - ámbár tessék -

Álnokságát szivednek,

Igy megválom, - s már mint álom

Tetszik régi hivednek.