XXXIII. ZSOLTÁR

Nosza, istenfélő szent hívek,

Örvendezzetek az Úrnak,

Mert illik, hogy őtet dicsérjék,

Kik örülnek igazságnak.

Áldjátok azértan

Hangos citerában,

Az Úr áldassék

Lantban, hegedőben,

Cimbalmi zengésben

Magasztaltassék.

Énekeljetek néki vígan

Gyönyörű szép új éneket,

Szép hangicsáló szerszámokban,

Mondjatok ékes verseket,

Mert igaz mondása

Állhatatos dolga,

Azmit az Úr szól,

Megáll igazságban,

Minden dolgaiban

Cselekeszik jól.

Szereti ő az igazságot,

Az ítélet nála kedves,

Dolgában tart irgalmasságot,

Kivel mind ez világ teljes.

Az Úrnak igéje

Egeket teremte,

Mellyeket ottfenn

Szájának lelkével,

Nagy szép seregekvel

Szerze ékessen.

Az Úr Isten, mint egy tömlőbe

Szorítja az tenger vizét,

Elröjti, mint egy kincses helybe

Ő mondhatatlan mélységét.

Minden földi népek

Az Urat féljétek,

Mind ez világon

Valakik hol laktok,

Őtőle tartsatok

Szorgalmatosson.

Mert mihelt ő csak egy igét szól,

Azonnal meglészen minden,

És valamit ő megparancsol,

Nagy hamarsággal megleszen.

Pogányok tanácsát

És minden szándékát

Az Úr megtöri,

És azmit az népek

Magokban végeznek,

Semmivé teszi.

De az Úr Istennek tanácsa

Megmaradand mindörökké,

És megáll minden gondolatja,

Kiterjed minden időkre.

Bódog az az nemzet,

Ki illy Urat szeret

Mint ő Istenét,

Bódog az nemzetség,

Kit kedvell ez fölség

Mint örökségét.

Az Úr Isten magas mennyekből

Alátekint szemeivel

Ez világra néz onnan fellyől,

Minden nemzetekre széllel.

Szép palotájából

Szeme aláfordól

Ez széles földre,

Nagy dicsőségessen

Vigyáz nagy fényessen

Az emberekre.

Mert önnönmaga erejével

Formálta az ő szíveket

És minden ő dolgokra nézel,

Látja cselekedeteket.

Az országló királ’

Nagy sűrő táborral

Meg nem tartatik,

És az erős vitéz

Az ő erejéhez

Itt nem bízhatik.

Azki ő gyors lovában bízik

Megcsalatkozik dolgában,

Azki karjával dicsekedik,

Meg nem tartatik az hadban.

De az nagy Úr Isten

Népére szüntelen

Néz szemeivel

Azkik benne bíznak

És hozzá folyamnak,

Nem felejti el.

Gondot tart rájok, s’ az haláltól

Megtartja őket éltekben,

Szükségtűl és éhhel halástól

Őrzi az drága időben.

Lelkünk azért várja,

Szüntelen óhajtja

Az Úr ótalmát

Ki paizsul végre

Eljő segétségre,

Ad diadalmat.

Azért őbenne az mi szívünk

Igen örvendez szüntelen,

Mert ő minékünk reménségünk,

És bízunk ő szent nevében.

Nagy kegyelmességed

Mirajtunk bővéjtsed,

Légy mi gyámolunk,

Ne hagyj szükségünkben

Segéts meg éltünkben,

Mert téged várunk.