XXXIV. ZSOLTÁR

Mindenkoron áldom

Az Urat, míg engem éltet,

És az ő szent dicséretét

Szájamban hordozom.

Dicsekedvén áldja

Lelkem jó voltát az Úrnak,

Kit az szegények hallanak,

És örülnek rajta.

Magasztaljuk vígan

Az Úrnak áldott szent nevét,

És véghetetlen kegyelmét

Dicsérjük mindnyájan.

Mert midőn keresném

És kérném az én Uramat,

Meghallá kiáltásomat

És megtarta engem.

Kik az Úrra néznek,

Tőle megvigasztaltatnak,

Soha orcájok azoknak

Meg nem szégyenülnek.

Az szegény kiálta

És meghallgatá az Isten,

El nem hagyá ínségében,

De megszabadítá.

Az Isten angyali

Hívek környül tábort járnak,

Istenfélőket megtartnak

Mint Isten követi.

Lássátok az Úrnak

Jóvoltát és kóstoljátok

Mert bizony bódogok azok,

Kik őbenne bíznak.

Féljétek az Urat

Mindnyájan, hívek és szentek,

Mert nem lesz soha szükségek,

Kik félik hatalmát.

Az oroszlánoknak

Gyakorta szükségek esik,

De kik az Istent tisztelik,

Meg nem fogyatkoznak.

Én fiaim, jertek,

Hallgassatok beszédemre,

Megtanítlak szent életre,

Hogy Istent féljétek.

Kicsoda az ember,

Ki hosszú életet kiván,

És minden ő dolgaiban

Jó állapatot kér?

Őrizd meg nyelvedet

Az gonosz rágalmazástól,

Ódd ajakid álnokságtól,

Meg ne sértsd más hirét.

Tégy jól, gonoszt gyülölj,

Békeséget kérj és kövess

És hogy Istennél légy kedvess,

Tisztességnek örölj.

Az Isten szemei

Látják az gonosztévőket,

És ő emlékezeteket

Az földről eltörli.

Az jókat nem hagyja,

Kik őhozzá tiszta szívből

Kiáltnak nagy ínségekből,

Mind megszabadítja.

Közel az Úr Isten

Az törödelmes szívekhez,

És az sérelmes lelkekhez

Segétséggel leszen.

Az igaznak itten

Ő nyavalyája sokasól,

De minden nyomorúságból

Kimenti az Isten.

Mert megőriztetik

Az ő csontja az Istentől,

És csak egy is azok közől

Néki meg nem szegik.

De az gonosztévőt

Az önnön vétke megöli,

Ki az igazat gyűlöli,

Elvész idő előtt.

Megtartja az Isten

Élteket ő szolgáinak,

Azkik csak őbenne bíznak,

Nem esnek szégyenben.