XXXIX. AH, AH, AH! HA NEM ÉLHETEK...

Ah, ah, ah! ha nem élhetek

Távúl személyedtül,

Égnem szerelmedtül,

Engedj közel meghalnom;

De jól tudom,

Nem tagadom,

Istentelen

Én szerelmem,

Mégis ne hagyj megválnom.

Már vár bár végső veszéllyem,

Hívségemben károm,

Azért halált várom:

Engedd mégis, had éljen,

Rabod lenni

Nem szégyenli,

Társnak vészen,

Ez nem lészen,

Ah melly nagy kin igy élni!

Az igaz, boldog ollyan szív

Ki magyarázhatja

S bátrán kimondhatja,

Az ki álnok avagy hiv;

Szólj: egy remény,

Hallgass: kőkemény,

Én állandó,

Te változó,

Talám még lesz minden jó.

Drága kincs, ha tekéntenéd

Véres sebeimet,

Végső gyötrelmimet,

Talám még megmentenéd;

Mit tesz vallyon?

Csak meghaljon,

Ez én bérem;

Azt égérem,

Kész én szivem meghalni,

Te vagy kincsem! köll élni.

Elég vég az én pályámnak

Ajakid rózsái,

Szemeid’ fáklyái

Illy bért adtak átkai;

Már, jaj, vége!

Ah gyászige!

Én gyilkosom,

Élj hív párom (vagy: pajzsom)!

Ki szeret, köll szenvedni.