XXXIX. Találkozunk végre mégis!

Találkozunk végre mégis!

Örül ennek még az ég is.

Úgy ragyog rám, úgy nevet

Tiszta lánggal, mint szemed.

Sok bajomban, bánatomban,

Ködös, téli, bús napokban

Szép szemednek súgara

Világított egymaga.

Hogyha majd most belenézek,

Meneküljön az igézet,

Mely, lekötve ajkamat,

Azt mondotta: Nem szabad!

Megragadom ezt a perczet;

Megcsókollak, megölellek.

Hosszan érzett híjamat

Töltse bé egy pillanat!