XXXVIII. ZSOLTÁR

Haragodnak nagy voltában,

Megindolván,

Ne feddj meg, Uram, engem,

Búsult gerjedezésedben

Rám tekintvén,

Ne büntess meg, Istenem.

Nyilaid belém lövettek

Kik szereznek

Énnekem nagy sérelmet,

Kezeid nagy súlyossága

Hátam nyomja,

És sanyargat engemet.

Testemnek semmi résziben

Épség nincsen,

Te nagy haragod miatt.

Csontaim elháborodtak,

Nem nyughatnak

Én nagy bűneim miatt.

Mert ez én nagy gyarlóságim

És bűneim

Fejem föllyülhaladták,

Kiknek nehéz, terhes voltát,

Súlyosságát

Tagaim nem bírhatják.

Én sebeim elsenyvedtek,

Megbüszödtek,

Ki miatt nagy siralmom,

De ezeknek indítója,

Szerző oka

Az én nagy bolondságom.

Én nyavalyáim gyötrenek,

Legörbéjtnek

Ki miatt nagy kínt látok,

Minden napon gyászruhában

Járok sírván,

Sérelmimben óhajtok.

Mert elvajúdtak ágyékim,

Fájnak bélim,

Kik szintén elszáradtak,

Úgyhogy én egész testemben

Épség nincsen,

Tagaim elbággyadtak.

Igen elerőtlenedtem

És törődtem

Ez mondhatatlan kínban,

Sírok, ordítok szüntelen

Én szívemben

Ez szertelen nyavalyán.

Minden mostani kérésem,

Én Istenem,

Vagyon szemeid előtt,

És minden fohászkodásom

S’ ohajtásom

Tőled el nem rejtetött.

Szívem nyugalmat nem lelhet,

Igen reszket,

Minden erőm elfogyott,

Szemeim világossága,

Vidámsága

Éntőlem eltávozott.

Minden én felebarátim

És rokonim

Tőlem eliszonyodnak,

Atyámfiai, szomszédim,

Esmerőim

Mellőlem távol állnak.

Azkik életemre törnek,

És kergetnek,

Hálót vetettek titkon,

És azkik engem gyűlölnek,

Bút szereznek

Énnékem minden napon.

Kiben süketnek kell lennem,

És fülelnem,

Noha nagy szitkot hallok,

Szájammal szólni sem merek,

Csak veszteglek,

Mint az néma, hallgatok.

Mint az süket, ollyan vagyok,

Azmit hallok,

Hallatlanná kell tennem,

Mint azkinek mentségére

Nincsen nyelve,

Ollyá kell nékem lennem.

De én az Istenben bízom,

És elvárom,

Hogy kérésem meghallja,

Mert szívem hozzá emelem,

És elhiszem,

Hogy szükségem meglátja.

Ezt mondom, Uram, és kérlek,

Hogy imezek

Ne nevessenek rajtam,

Mert ha lábam megbotlanék,

Vagy megesnék,

Gajdolnának énrólam.

Hogyha így kell sántikálnom

És bajlódnom,

Félek azon, hogy nékem

Én szívem elkeseredik,

És megsérszik,

Siralmas lesz életem.

Hamisságomat megvallom,

Nem tagadom

Gonosz téteményimet,

Bűneim miá lött sebek

Kesergetnek

És gyötrenek engemet.

Az én ellenségim élnek,

És örülnek,

Erőssödnek óránkint,

Azkik ok nélkül gyűlölnek

És rám törnek,

Sokasulnak naponkint.

Ezek reám dühödtenek

És kergetnek,

Kikvel én sok jót töttem,

De ezt csak azért mívelik,

Mert irégylik,

Hogy én az jót követem.

Uram, ne hagyj el engemet,

Nézd ügyemet,

Mert egyedül hagyattam,

Kérlek, légy irgalmas nékem,

Én Istenem,

Mert csak tebenned bíztam.

Azért tőlem ne állj messze,

Szánj meg végre,

Én kegyelmes Istenem,

Segedelmeddel ne késsél,

Siess, jöjj el,

Én édes idvösségem.