ZÁPOR

Dördűl az ég, s villámot lőtt,

Zápor zuhog le már,

S a szép leány kunyhóm előtt

Lassan pihegve jár.

“Jer szép leány! hív a legény,

Bús ég borúlt reád;

Kunyhóm kicsiny bár és szegény,

Neked s nekem helyt ád.”

Kunyhóm felett, s kis ablakán

Csattog, süvölt a szél;

Karom között a szép leány

Űl csendesen, de fél;

S felleg ha más fellegre jő,

S villám villámra gyúl:

Remegve, ah, keblemhez ő

Jobban jobban szorúl.

“Derűl az ég, bús fellegén

Ég a szivárvány már;

Isten veled, te hű legény,

Anyám epedve vár!”

Mond a leány, s karom közűl

Kifejlik nyájason,

S e könny, amely szememben űl,

Ajkán sohajtást von.

Kunyhóm felett, s kis ablakán

Száll, és mosolyg a nap;

Szemem csak a szép lyány után,

Mint part után a hab.

Lángcsillagod, hajh, tiszta ég,

Mit ér e szív előtt?

Dördűlj megint, s onts záport még,

S hozd vissza nékem őt!