ZÁRÓRA

Ásít már Zsuzsi, e francia bábu,

Ki sokat búsult délután, az árva,

S már alig várja, hogy ki legyen zárva

A sok költő, a sok illatos lábu.

Már nem soká ezt az örömöt nyújtjuk,

Amit nyújthattunk volna réges-régen,

Éjféli csillag ballag már az égen,

Legyen már esti vicceinknek múltjuk.

Olyanok vagyunk, mint egy őrült néger,

Ki önmagán kínjában fejet lékel.

Ez a versírás roppant hülye módi.

Elménk, egykor majdan vígabb bugyort láss,

Menjünk, nyissa ki a kaput a portás,

S bocsásson meg nekünk a gazda, Bródy.