Zászlószentelés

Zászló! - Valaha, nem is olyan rég

Zord harci jelvényt jelentett e szó.

Dobpergést és trombitaharsogást

Idézett a kibontott lobogó.

Nyomában villámlottak fegyverek,

Előtte járt a halál szaporán,

Selyméből rostát vertek a golyók,

S lengett idegen várak bús fokán.

Ez volt a zászló - nem is olyan rég.

S ti tudjátok, a zászlóalj mi volt:

Gyilkolni és halni kész kis csapat,

Csak hogy a zászlót ne szennyezze folt.

Ti tudjátok, a lobogó mi volt.

Mentetek vele a világon át,

Mígnem eljött a végső tél s belepte

Világjáró bakancsotok nyomát.

Azt a zászlót ne keressétek már,

Ki tudja, hol van már a hó alatt!

Új zászló leng most itt közöttetek,

Senki ellen, - csak magatok miatt.

Olyan, mint a testté vált áhítat.

Mint lelketek szárnyas, égi része.

Se dob, se kürt, se katonabanda -

Csak ének a kísérő zenéje.

Ez a zászló nem fog lobogni már

Se vár fokán, se sáncárok felett.

Egyet jelent: a gyűlölet erős,

De mégis erősebb a szeretet.

Egyet jelent: míg zimankós idő jár,

És körös-körül felleges az ég,

Alatta dolgozik s imádkozik,

S dalol, dalol egy zászlóaljnyi nép.