ZOKOL.

Magányos völgyi lakra

Borúl a rengeteg,

És benne elfeledten

Él a vitéz öreg.

A rengeteg ha zúg is,

Ő oly zavartalan,

Mint amidőn felette

Szellőcske sem suhan.

Mert megnyugodni nem bírt

Az emberek között:

A nagy világ zajából

Magányba költözött.

Hatalmas kardja ott függ

A völgyi lak falán,

Feledve vér-csatáit

A rozsda birtokán.

S ha rátekint, borús lesz

A lángszemű öreg,

Keblét a mult időknek

Emléke rázza meg.

És felsohajt: »Csatákon

Te védted éltemet,

Hű szolga! még utószor

Sírt ások itt veled.«

A völgyi lak küszöbjén

Fejdelmi hírnök áll,

S mond: ,Régi hadvezérét

Üdvözli a király...’

Zokol csak űl mogorván,

Nem hatja a beszéd:

Búsan, mint vén oroszlán,

Megrázza ősz fejét.

De szól a hírnök ismét:

A hon nevébe’ kér...

S a hős Zokol karában

Feszűlve minden ér. -

,Hazánk forog veszélyben,

Fegyverre, agg vitéz!...’

És ím az ősi szablyát

Ragadja már a kéz.

Ifjú tüz- és erőben

Felkél, mint fergeteg,

S mint elszáguld, utána

Zúdúl a rengeteg. -

Harcos napok viharját

A béke váltja fel;

A zaklatott hon és nép

Győzelmet ünnepel,

És jó Zokol nyugalmas

Bércek felé halad,

Jutalma a csatákért:

Az édes öntudat.

De fényes várteremben,

A titkos éjfelen,

Király- s gyanús nagyoknak

Tanácsa van jelen;

Szól mindenik, - hatalmas

Nyelven tud a pokol! -

Mig a trón ellenének

Árulva hős Zokol.

Nem szól a gyáva elnök,

- Elébe néz merőn -

S az éjfélnél sötétebb,

Mi elvégezve lőn.

Midőn a bíboros reg

Álmából ébredez:

A bajnok börtönéjben

Láncolva görnyedez. -

Pirosló fellegek közt

A nap leáldozott:

Nincs est, hová világa

Korányt nem is hozott;

Csak éje van Zokolnak,

Hiába onta vért, -

Bilincs a hős jutalma

A hon szerelmeért!

Mért nem maradt dicsően

Inkább a harcmezőn. -

Mintsem hogy a kajánság

Tiporja vakmerőn?

De csendes ott is a hős,

S a jéghideg falak

Ajkáról egy panaszló

Sohajt sem hallanak.

Mi zúg süket morajjal

A csendes éjszakán?

Mint a folyam, ha áttört

A gát erős falán;

Vagy hótömeg, ha nyargal

Magas hegy ormirúl

És a közel vidékre

Veszélyesen borúl?

Nem fúvatag, veszélyesb...

Föl, gyáva nép, hamar!

Orozva jött az ellen,

Mint éjben a vihar.

»Gyorsan fel a falakra,

Fegyverre aki tud!«

Ordít a mámoros nép

És össze-vissza fut.

Vörös lángok cikáznak

A vártető fele,

Ragadja vad haraggal

Az éj dühös szele;

Izmos karok törik be

Alant a várkaput;

Nincs védelemre bajnok,

Futásra nincsen ut.

,Kardot fogoly Zokolnak,

Ha ő leend velünk,

Még van remény; különben

Egy lábig itt veszünk!!’

S a porkoláb eszén kül

Börtön felé szalad,

»Kelj, agg vitéz, sietve!

Nyakunkra tört a had.«

De a vitéz nem ébred...

- Itélet költi fel -

Halállal vítt csatában

Győzetve vesztegel;

Ott fekszik mély üregben,

Láncolva is szabad;

Felette harcoló nép

Lármája zúg, riad. -

Kél a nap, és sugára

Kormos falakra száll;

Füstölgő omladékon,

Pusztúlás és halál. -