Zöld, piros, sárga, barna...

Füves fészekben kis húsvéti nyúl

csücsültem nagyanyám udvarában

gyermekéveim szép korában

zöld fű, piros, kék, sárga virág

s a barna kerti lóhere közt.

Kerti lóher levele barna.

Be nagy volt kis szivem vigalma!

Homlokom nedves nyelvü szelek

nyalták, mint kedves nagy kutyák!...

Ki vitt el a tarka mezők

mézeitől? A dajka föld

kötényéből ki emelt ki?

Ki ültetett könyvtárba engem

hogy a piros, zöld, barna, sárga

könyvtáblákat nyitogassam

mint ajtókat egy másik tarkaságba?...

Zöld ruha, piros ruha, sárga, barna...

A könyvek varázsa odavan ma.

A lélek csak ruha a testeken.

Mennyi rongyot raktam magamra!

Hányszor vágytam már lenni meztelen!

De a nyár-ég forró vad torka

rámkacagott, és akkor, kedvesem,

láttam hogy a test is csak ruha volna.

Mi van túl minden tarkaságon?

Világon, virágon, ruhákon?

Lelken és testen?

A semmi vagy az Isten.

Nekem már a tavaszi lomb is őszi,

mintha ugyanazért virulna ő ki,

amiért az őszi fa ága

zöld, piros, kék, zöld, barna, sárga

ruhákat vesz magára,

halálra készülődni.