(ZOLTÁNRÓL A FŐ HATALOM...)

Zoltánról a fő hatalom Toxusra leszállván,

A Tizedik század közepén Constantinapolyba

Napkeleti Császár seregét prédálva vezette.

Nem türi ezt Ősink vérengző szívek, azonnal

Elkészűlt bátor seregét Toxus kivezetvén

Ellene a Váron kívűl táborba kiszállott.

Ekkor egy oriás, s rettentő termetü ember

A Görögök közűl Magyarokhoz érkezik, híván

Kettőt közzülök különös viadalra, ha úgy mond,

Földre terítendnek ők engem, s győzve levernek,

Akkor adó fizetője leend Toxusnak a Császár.

Hogyha pedig részemre hajól a szerencse: (s ugy is lesz)

Akkor uralja Magyar bajnok Görögöknek hatalmát.

Szózatit igy ejtvén megtér a várba kevélyen,

Oh nem is irtozza rémítő termetedet meg

Egy Magyar is, kettőt hivtál viadalra bolondúl.

Egy is elég lészen és kisebb termetü, mint te.

Egy Magyar a viadal terhét vállalta magára.

Volt nevezetre Botond, bátor s deli termetü bajnok

Megbízott erejét, s éltét elszánva keményen

A Város kapujához elért. (Még a Görög akkor

A csata vérengző piacán nem volt jelen.) A vár

Réz kapuján gyaluval szörnyü nagy hézakot ejtett,

Amelyen kisded által bujhatna a várból.

A Görög is leszalad testében büszke reményét

Helheztetve, s midőn a Magyart meglátta, ezen szók

Zengtenek illetlen ajakin: hol késik a társad,

Nemde talán az uton elhalt félelmibe, vagy tám

Bokrok közt meghúzta magát, kikerülni kivánván

Éltét szörnyűleg végzendő karjaim? Ilyen

A vesztét érző léleknek csalfa reménnye!

Erre Botond ámbár felgyullada védeni hírét

Nemzetinek, röviden nyelvét ily szókra bocsájtja:

Még magam is elegendő gondot adok, te reménység

Vad fia! Nem felelek többekre, de megmutatom még,

Hogy Magyarokba, kiket szavaiddal földig alázál,

Nem olyan alacson s a veszélnek képzete mellett

Bokrokban remegő lélek lakik. Erre levetvén

Mindketten dárdájokat öszveszorítják

Izmos karjokkal derekok, kétféle reménnyel

Biztatván magokat kezdtek viadalra kikelni.

A Görögöt majd égig emelt nagy termetes teste

Csalfa reménységgel táplálta, Botondot

Csüggedhetetlen sziv