(ZSENGE MUNKÁDNAK...)

Zsenge munkádnak kibocsátatása

Ellened rontó zivatart hozott fel,

Melly ímént himzett tavaszod virányit

Téllel ijeszti.

Erre, ugy vélem, lelapult cudarként

Meg nem indúlsz, s nem fog enyészni elméd;

Sem valóságát egyebekhez önként

Szabva, bomolni.

A nemes szívű, valamint az ormos

Szírt, az ostromló habokat merészen

Nézi, s nem mindég hat el a szeleknek

Mérge fejébe.

Így jutott minden remek e világból

A dicsőségnek magasabb fokára,

Így jutottak volt az Egekbe Tyndár

Ikrei hajdan.

A jeles pályán haladásra gerjedt

Szorgalom kedves müve nyerje bérét

És dicső repkény koszorúzza minden

Hű fiak éltét.

Hála leng Músád ajakán, igéző

Kellemek tűnnek fel egyűtt szavaddal,

Teljesen jegyzéd becses érzetidnek

Lángjait azzal.

Hát tovább mit kér, mit ohajt döhöngve

Zóilus buzgó örömök között is?

Hagyd el: - ám vigyázz, s figyelemmel ébredj

Ünnepi fényre.