Zsuzsihoz

Kedves valál, hogy láttalak először,

Hideg szemekkel büszkén nézve rám.

Ez a ridegség a valódi széphez

Legjobban illik tán, úgy gondolám.

Látálak újra, hódításra mentél.

Ragyogni hagytad itt-ott bájaid,

Mint rózsabimbó félig eltakarva

A sejtelemnek is tért hogyha nyit.

S hűtlen levék első rideg magadhoz,

Újabb magad tett hűtlenné legott,

Hivém, hogy ez összhangzatos egésznél

Dicsőbbet Isten még nem alkotott.

És meglehet, - de alkotott szerelmed,

Szeretni kezdél, s új báj önte el,

Most érte már el, óh látom, tökélyét

A báj, melyet lehelhet nőkebel.

Leraktad ékességeid magadról,

S bámulva látom nőni bájidat,

Letörpűl a mesterség cifrasága

Melletted, óh - legszebb te vagy magad.

S ha bírlak is, leányka, mindenestől,

Minden kecsed még mindíg új nekem,

Egyenkint kell mindannyiszor kivívnom

És minden engedmény új kegyelem.

Minden mosolyban, szóban, pillanatban

Kegyed egész világa benne van,

S mégis, ha csókolsz, átkarolsz ezerszer,

Ezerszer győztesnek hiszem magam.